Hírek

Elérhetőségek

Díjazottaink, büszkeségeink

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

 

2011. január

Emléklapok átadása

  • Szűcs Lászlóné nyugdíjba vonulása alkalmából

 

  • Terdik Jánosné nyugdíjba vonulása alkalmából

 

Akikről az újságok írtak:

  • Dr Sztancs Edit ügyvédjelölt a Budapesten 2010. novemberében megrendezett perbeszédversenyen első helyezést ért el, akit a versenyre a Debreceni Ügyvédi Kamara delegált, miután megnyerte a Nyíregyházán megrendezett régiós vetélkedőt.
  • Lókodi Evelin és Bilen Ákos a Formációs Táncok Európa-Bajnokságán Brémában, majd a Latin Formációs Táncok Világbajnokságán Moszkvában vett részt a Valcer Táncosaiként, s öregbítették ezzel Nyíradony hírnevét is.
  • Bucsku Dóra, aki 2010. évi Várgesztesi Nemzetközi Mazsorett találkozó különdíját nyerte el.
  • Kurtyán Miklós és Erdei Fruzsina a 2010. októberében a szlovákiai Secovceban megrendezett nemzetközi táncversenyen "B-A-S" felnőtt latin kategóriában 6. helyet szerzett. Ezt követően az országos bajnokságon a dobogó 2. fokára állhattak.
  • Magyar Zsuzsa 12. b osztályos tanuló a KFGÁI és a Megyei Diákönkormányzat vezetője
  • Bordás Anna – megyei és országos versenyeken kimagaslóan teljesít (részletes bemutatás)

Civilek –

  • Polgárőr szervezet – „Az év polgárőrszervezete” cím elnyeréséért
  • a Nyugdíjasklubnak a karácsonyi műsorért 

Sport

  • Az NB II-es Női kézilabdacsapatnak (megyei bajnokságot veretlenül vezetik)

 

 

2012. január

 

„AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK”

Egyéni díjak

Beke Lilla

Berkesz Imre

Dánné Molnár Erzsébet

Illyés Artúr

Varga József

 

Csoportos díj:

Nyíradonyi Pávakör

 

 

2013. január

„AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK”

Egyéni díjak

 

Molnár Judit Lilla képzőművészet terén elért kiváló eredményeiért

Papp János a város közterületeinek esztétikus kialakítása terén végzett kiváló munkájáért

Perge Bence az ökölvívás terén elért kiváló eredményeiért

Pócsi Zsolt a családfakutatás terén elért kiváló eredményeiért

Szabó Tímea az angol nyelvű matematika terén elért kiváló eredményeivel

Nagyné Sütő Mariann a kézilabda sportág terén edzőként és játékosként elért kiváló eredményeiért

Csoportos díj:

VVTK FUTSAL U 15-ös csapat a labdarúgás terén elért kiváló eredményeiért

 

2014. január 4.

„AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK”

Egyéni díjak

  1. Csuhai János sportoló
  2. Kujbus Mihály bádogosmester
  3. Puskás Ágota sportoló
  4. Szilágyi Mariann vállalkozó

Csoportos díj

Amarillisz mazsorett csoport

Tagjai:

  1. Herczeg Mercédesz
  2. Ignáth Zsuzsanna
  3. Keczán Bernadett
  4. Major Krisztina
  5. Sopronyi Fanni
  6. Szabó Tímea
  7. Tabaka Vivien

Csillag mazsorett csoport

Tagjai:

  1. Bucskó Beáta
  2. Czirják Szonja
  3. Csajkó Valéria
  4. Kertész Réka
  5. Kovács Réka
  6. Madar Vanda
  7. Sarkadi Dorka
  8. Szoták Eszter
  9. Urszuly Krisztina
  10. Verdes Ágnes

NYÍRADONY VÁROS DÍSZPOLGÁRI CÍM

  1. Adonyi Sztancs János posztumusz
  2. Csernyák Jánosné

 

2015. január 10.

„AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK”

Egyéni díjak

  1. Szilágyi Szilvia operaénekes
  2. Papp János pedagógus
  3. Orosz Melissza a kézilabdázás terén elért kiváló eredményeiért

Csoportos díj

Kisliget Néptáncegyüttes

Művészeti vezetők:         Pósánné Wolf Andrea

Bak János

Tagjai:

  1. Agárdi István
  2. Beke Bence,
  3. Bucsku Viktória
  4. Fekete Gergely
  5. Dzsula Klára Kornélia
  6. Gráma Gabriella
  7. Groholy Gitta
  8. Groholy Gréta
  9. Guti Márk
  10. Juhász Balázs
  11. Juhász István
  12. Juhász István (Hangya)
  13. Keresztesi József
  14. Kiss Adrienn
  15. Szabó Dóra
  16. Szakál Máté
  17. Szlacsin Panna Kriszta
  18. Vajda Ádám
  19. Vajda Anna
  20. Vajda Krisztina
  21. Sopronyi György tiszteletbeli tag

 

„PRO URBE NYÍRADONY” - díj

  1. Nagy Gyula tiszteletbeli polgárőrparancsnok
  2. Tóth Vince pedagógus

 

 

 

 

 

2016. január 10.

 

„Akikre büszkék vagyunk „

 

  1. Vass Judit táncművész

 

„PRO URBE Nyíradony”:

 

  1. Mercs György nyugalmazott tűzoltóparancsnok
  2. Bozsó András nyugalmazott erdőgazdasági ágazatvezető
  3. Illés Jánosné nyugalmazott bölcsődei gondozónő

 

2017. január 7.

 „Akikre büszkék vagyunk”-2016

Egyéni díjak

  1. Herczeg Mercédesz táncos
  2. Karosán Krisztián sportoló

Csoportos díj

Táncosok:

  1. Ignáth Zsuzsanna, Sopronyi Fanni
  2. Nárcisz mazsorett csoport

Művészeti vezető: Vass - Erdei Fruzsina

Tagjai:

  1. Czirják Szonja
  2. Erdei Janka Nikola
  3. Gliga Léna
  4. Gyökös Letícia
  5. Győri Kiara
  6. Hauler Hanna Regina
  7. Kovács Réka
  8. Kertész Kitti
  9. Kertész Réka
  10. Lőrinczy Zsófia
  11. Oláh Réka
  12. Pataki Gréta
  13. Pócsi Erzsébet
  14. Puskás Adriána
  15. Sie Lili
  16. Szatmári Kitti
  17. Szemán Gréta
  18. Szóták Eszter
  19. Vajnagij Viktória

 

 

„PRO URBE NYÍRADONY” - díj

  1. Csiszár Antal és Csiszár Antalné   pedagógusok
  2. Kertész Andrásné    Ezüst Nyár Nyugdíjas klub vezetője

 

 

2018. január 13.

„AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK”-2017

Egyéni díj:

    1. Keczán Mariann muzeológus
    2. Deák Erzsébet természetjáró, Nordic Walking csoport vezetője
    3. Szilágyi László egyéni vállalkozó

 

Csoportos díj

      1. VVTK- Ifjúsági Labdarúgó Csapata

Vezetőedző:

Orosz János, Kerezsi Tamás

Csapatkapitány:

Lukács Levente, Szilágyi Zoltán

Kapus:

Bacsó Dominik, Kovács Krisztián, Szórádi Ádám, Szabó Attila

Mezőnyjátékos:

Kapusi Márton, Vass Gergő, Szabó Patrik, Mészáros Kevin, Kallos Ádám, Gerghel Erik, Szabó Krisztián Soma, Kertész István, Nagy András, Birki József, Demeter Tamás, Orosz Edmond, Peják Bence, Gerghel György, Nagy Dávid, Rácz János, Veres Gábor, Bara Martin, Urszuly János, Berna Bence

 

„PRO URBE NYÍRADONY” – 2017

Egyéni díj:

  1. Bárdosi Ildikó Népművészet Ifjú Mestere Nyíradonyi Pávakör mentora
  2. Pósán Györgyné Nyíradonyi Pávakör tagja, volt önkormányzati képviselő

Csoportos díj:

  1. Nyíradonyi Pávakör

Vezető: Csovban Renáta

Tagok:

Agárdi István, Antal György, Barnucz Mihály, Csajkó Mihályné, Fodor József, Huszti Istvánné, Kacsurják Jánosné, Kurtyán Lászlóné, Lázár György, Major István, Nagy István, Nagyné Kiss Erzsébet, Oláh József, Orosz Ferencné, Pintye Györgyné, Pocsai Gyula, Pósán Györgyné, Sógor Jánosné, Vilmányi Lászlóné

 

 

 

2019. január 12.

 „AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK”-2018

 

Egyéni díjak

1. Kaprinyák Nikolett újságíró, blogger

2. Dankó Zsuzsanna rádiós műsorvezető, blogger

3. Szilágyi György közgazdász, a Tresorit Kft. gazdasági vezetője

4. Jászai József sportszervező

 

2020. január 11.

„AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK”-2019

 

Illés Bertold A diaszpóra magyarsága és az anyaország kapcsolatának erősítésében végzett munkája, életpályája településünk fiataljainak követendő példaképévé válhat.

„PRO URBE NYÍRADONY” - díj

Jármy Tamásné nyugalmazott pedagógus